Fiatal felnőtt lányom problémájával fordulok Önhöz, mert most már engem is kétségbeejt a helyzete. Az átlagnál "felnőttebb", feltűnően csinos és szép lány. Okos, értelmes, felelősségteljes munkája van, főnökei szeretik és megbecsülik. Magas EQ-val rendelkezik. Azt hihetnénk, hogy minden adott a boldog életéhez, de nincs párja, pedig nagyon vágyna egy igazi, tartós kapcsolatra. Rengeteget próbálkozik, de a kudarcai egyre inkább azt erősítik meg benne, hogy ő a hibás. 18 éves is elmúlt, mire a szüzességét elvesztette, mert nagyon az igazinak tartogatta magát. Aztán arról a fiúról is hamar kiderült, hogy nem komoly. És azóta ebben a helyzetben pörög. Talál valakit, néhány hétig (!) talán úgy tűnik, hogy működhet a kapcsolat, aztán hirtelen, akár egy-két nap leforgása alatt vége szakad mindennek. A fiúk persze minél hamarabb ágyba vinnék, és ő inkább nem mond nemet, mert sokan azonnal lepattannak. Utána gyakorlatilag elvárják, hogy odaköltözzön, és néhány napig, hétig működik a dolog. Egy ideig odaadó, aztán amikor elkezd visszautasítani, akkor nagyon hamar kinn találja magát a kapcsolatból. Semmi baja a szexszel, de naponta többször, meg hulla fáradtan nem ezen jár az esze, érthető módon. Ezt a fiúk személyes sértésnek veszik, úgy tűnik. Meg arra hivatkoznak, hogy nem nyílik meg. Vannak dolgok az életében, amiről nehéz beszélnie, mert traumatikus élmény volt a számára, és időt kér. Ez akkora baj? A fő gondom az, hogy ott tartunk, tényleg elhiszi, hogy alkalmatlan a kapcsolatra, hogy "selejtes" és hogy neki nem jár egy rendes fiú. Önbizalma egyre mélyebbre süllyed, pedig így sem volt magas soha. Hogy segítsek neki? Javasoltam, hogy keressen fel szakembert... Tényleg ő lehet a problémás? Mi, ki segíthet neki?

Kedves Kérdező!

Sorait olvasva egyre inkább megerősödött lelki szemeim előtt egy olyan nő képe (a lányára gondolok), aki szinte a végletekig maximalista, és rendkívül fontos számára az, hogy másoknak megfeleljen, hiszen úgy érzi, egyedül akkor lehet elégedett önmagával, ha képes mindenki elvárásainak eleget tenni. Ezzel persze óriási terhet rak a saját vállára, hiszen egyrészt mindenkinek megfelelni lehetetlen, másrészt fennáll annak a veszélye, hogy ha valakinél nem jár sikerrel, akkor önmagát fogja okolni és vádolni. Ez pedig minél többször fordul elő, annál mélyebbre taszítja önmagát.

Az ilyen típusú személyiség pedig hajlamos lehet arra, hogy a szeretetet is megpróbálja kivívni, mert úgy hiszi, az csak akkor „jár”, ha mindent megteszünk érte.

Minden esetben hangsúlyozom, hogy a párkapcsolatokban két ember vesz részt, tehát nem lehet egyértelműen csak az egyik vagy másik felet hibáztatni – főleg nem akkor, ha csak az egyik nézőpontot ismerjük.

Miben lehet hibás a lánya? Csak feltételezéseket írhatok. Az egyik talán éppen a szeretetet „kiváltásának” állandó kísérlete. A másik szemében ezek a próbálkozások nem tűnnek kedvezőnek, hiszen olyanok, mintha rá akarnám erőltetni magam a másikra. Mintha azt mondanám: „Ezt és ezt megtettem érted, úgyhogy szeretned kell engem!”.

A másik feltételezett probléma az lehet, hogy éppen azért, mert szeretne megfelelni a másiknak, szinte a kapcsolat elején megpróbál minden tőle telhetőt megtenni – ezzel viszont megfojtja a kapcsolatot.

Minden egyes megfelelési félelemből származó tettével önmagát rendeli alá a másiknak, viszont az egészséges, érett felnőtt férfiak többsége kiábrándul azokból a nőkből, akik kvázi "szolgaszerepben" tüntetik fel magukat.

A szeretet viszont nem egyenlő a megbecsüléssel, legalábbis nem abban az értelmében, hogy minden erőnkkel meg kell dolgozni érte. A szeretet sokkal inkább az elfogadásról szól, aminek mintegy előfeltétele, hogy én is elfogadom önmagam. Ez azt is jelenti, hogy tisztában vagyok az erényeimmel, érdemeimmel, és nem adom el magam csak azért, hogy a biztonság hamis képzetébe ringassam magam.

Persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a levélben Ön traumákat is említ. Ezek egyáltalán nem bagatell dolgok, igenis beszélni kell róluk, azokat fel kell dolgozni. Szükség esetén egy szakember ebben segítséget adhat. Ahogy akár abban is, hogy az Ön lánya valóban ismerje és elfogadja önmagát.

Üdvözlettel:
Herceg Attila