A problémám talán butaságnak tűnik, ugyanis felmerült bennem, hogy probléma-e, ha nincs vita kettőnk között? Már lassan egy éve vagyok együtt a barátommal és még egyszer sem vitatkoztunk. A felmerülő problémák általában félreértésből származóak. Rosszul megfogalmazott mondatainkkal sértjük meg néha a másikat. Ezeket azonban azonnal megbeszéljük, és szerintem sikeresen el is felejtjük, mert többet nem emíti senki, még ha új ilyen megsértés történt is valamikor később. Nem emlegetjük fel. Viszont azt hallottam, hogy abban a kapcsolatban, ahol nincsenek viták, nincs előrelépés sem. Igaz lenne ez? De nálunk, még ha valamiben eltér is a véleményünk, akkor elfogadjuk a másikét és így nincs ok a vitára. Ez valóban olyan rossz dolog lenne? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Diána!

Az emberi élet mindennapjaival kapcsolatban számos jól ismert „népi bölcsességgel” vagy közhellyel találkozhatunk lépten-nyomon. Gondolok itt olyanokra, mint „az ellentétek vonzzák egymást”, vagy „minden párkapcsolatban van vita, mert azok visznek előre”.

Viszont aki napi szinten emberekkel foglalkozik, észreveszi azt a sokszínűséget, ami alapján rájön, hogy nem lehet mindenkit begyömöszölni egy nagy olvasztótégelybe. Ahogy nincs két egyforma személyiség, úgy nincs két egyforma kapcsolat.

Másrészt jómagam úgy gondolom, hogy a „nincsen rózsa tövis nélkül” eszmét valló kijelentések mögött nagyon sokszor csupán takarózás, mentegetőzés, vagy éppen a problémák előli szándékos kitérés áll.

Véleményem szerint a párkapcsolatokon belül adódó nézeteltérések is két irányba vihetnek: előre is mozdíthatnak, vagy éppen hátráltathatnak. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez döntő mértékben nem a konfliktus eredetétől függ, sokkal inkább attól, hogy a két fél hajlandó-e a felmerülő gondokat konstruktívan, mind a saját személyiségük, mind a kapcsolat érdekének megfelelően kezelni.

Egyben biztos vagyok: ha a másik nézőpontjának elfogadása nem egyenlő a saját véleményünk véka alá rejtésével, valamint a meghunyászkodással, akkor nincs okuk mitől tartani – ellenben annál inkább van okuk önmagukra és a kapcsolatukra büszkének lenni.

Azt pedig egyedül Önök érezhetik, hogy a megbeszélt problémák előreviszik, mi több, megerősítik a kapcsolatukat, vagy inkább megrendül az önmaguk és egymás iránt érzett bizalmuk. Őszintén remélem és kívánom, hogy inkább ez előbbiről beszélünk.

Üdvözlettel:

Herceg Attila