Amikor először léptem be egy Százszorszép hastáncórára, felmerült bennem a kérdés, hogy ez egész biztosan valóság-e? Egy napfényben úszó tükrös teremben nagyjából negyven fiatal és kevésbé fiatal hölgy pörgött-csörgött színes szoknyákban és kendőkben. Hiába világváros Budapest, hiába láttam már sok kultúra tücskét és bogarát, ez a látvány megdöbbentett. Középkorú asszonynak ugyanis nem illik a hasát kilógatni. Vagy legalábbis nem szokás. Továbbá nem szokás húszas éveikben járó fiatal lányoknak nagymamákkal időt tölteni, nem szokás ilyen intim és bensőséges témákat ismeretlenekkel megosztani és nem szokás ilyen hangosan nagyokat nevetni. Aztán ahogy egyre több órán vettem részt, a kérdés lassan átformálódott bennem: Miért nem szokás?

Az intim kapcsolat – ideális esetben – az érzelmi feltöltődés, a biztonságérzés, az önbizalomban való megerősödés terepe. A párkapcsolatok, házasságok elején gyakran mindez megadatik, de később, az évek múlásával nő az elégedetlenség a partnerrel, a családi szokásokkal, a légkörrel, a szexualitás minőségével avagy mennyiségével, a másik mindent kontrollálni akaró természetével szemben.  Változnak az értékek, a célok, az életkor, a terhek, a vágyak és az örömforrások. Nem minden házasság képes rugalmasan követni mindezt. A kapcsolattal való elégedetlenségből és a változtatási próbálkozások kudarcából kinövő tehetetlenség tovább növelheti a feszültséget.