Azon ma már kevesen csodálkoznak, hogy a húszas éveik vége felé járó hölgyek és urak még igencsak korainak érzik a házasodást, s nem kevesen a gyermekvállalást a harmincas éveik közepére, végére tervezik. Nem pusztán a munkába állás és a családalapítás elkötelezettsége, hanem a fiatal felnőttkor harmadik fontos lélektani feladata, az eredeti családról való leválás is igencsak elhúzódik, amely pedig az önálló, felnőtt identitás megformálását, stabilizálódását jelenti. Persze kell hozzá szülő is, olyan, akiről le lehet válni, akihez szeretetteljes kapcsolat fűződik. Ideális esetben a szülők értékrendjét nem megtagadja, hanem továbbviszi és saját képére formálja úgy, hogy közben továbbra is bensőséges, baráti kapcsolatban maradnak. A leválás akkor teljes, ha mind földrajzilag, mind értékrendben, döntési kompetenciában, életformában, és nem utolsósorban egzisztenciában is megmutatkozik. Aki munkába állt ugyan, de a gyerekszobájában lakik és anyuka teszi elé a vacsorát, az még csak részlegesen felnőtt.