Összeköltözzünk? Vagy ne?
Sok film szól arról, hogyan sikerül nagy nehezen megszelídíteni az el nem köteleződő férfit (vagy nőt), s noha a valóság nem egészen ilyen, a filmvásznon azt látjuk, „mégis sikerülhet”. Kérdés, miért ijesztő valakinek egy párkapcsolat, miért menekül előle, holott boldogan, biztonságban élhetne? Egyre több olyan ember van, aki valóban menekül, akinek esze ágában sincs kiszolgáltatni magát egy másik embernek, nem akar alkalmazkodni és főleg nem akarja átélni, hogy a másik állandóan jelen legyen. Miközben ezt érzi, kifelé persze megfogalmazhatja, hogy másra sem vágyik, mint egy „érzelmi kikötőre”, egy kapcsolatra, amiben jól és nyugodtan élhet. Tökéletes ellentmondás. Az ilyen ember állandó keresésben és kérdezésben él, folyton azt a látszatot mutatva, hogy biztonságra vágyik és maga is szívesen nyújtaná ezt valakinek. Ez nem tudatos hazugság, hanem a bizonytalanság ellenére megfogalmazott vágyak. Hogy valaki tudattalanul is azt kívánja, legyen mellette egy állandó társ, akiben megbízhat, olyan kora gyerekkori emlékek kellenek, amikben azt tanulta meg, hogy valakihez tartozni jó dolog. Ám ha ezek a meghatározó élmények inkább negatívak, akkor felnőttként minden kötődéstől menekülni fog, mert számára a kapcsolat és a szeretet utáni vágy a fájdalommal, a kiszolgáltatottsággal és a csalódással lesz egyenértékű.