
Távol a családtól, anya nélkül… Ez lehetne a mottója azoknak a kutatásoknak, megfigyeléseknek, amelyek az anyától való korai elszakadás hatásait elemzik. Freud követői megfigyelték, hogy az anya tartós távolléte károsan befolyásolja a csecsemő fejlődését, maradandó hatást gyakorol az embergyerek sorsára. René Spitz a lelencházakban élő gyerekek megfigyelése nyomán többek között arra a megállapításra jutott, hogy az anyától való tartós távollét jellegzetes viselkedésformákat vált ki: a megváltoztathatatlanba való beletörődés depresszívvé, lemondóvá teszik a gyermeket, ez pedig az érzelmi fejlődés súlyos zavarához vezethet… Nyilván mindenkiben fölmerül a kérdés: mennyi az az idő, ami már szeparációnak számít? A laboratóriumi patkányokkal kísérletező kutatók egyik „kedvenc” módszere az újszülött patkányok elkülönítése anyjuktól. Nos, az egyik ilyen rutineljárás során csupán napi három órára választották el anyjától a patkánygyereket, s azt tapasztalták, hogy már ennek lenyomata is megmarad a felnőtt patkány agyában és hormonális szabályozásában. Ez a modell alkalmas arra, hogy az ismételt szeparáció stresszérzékenységet fokozó, alvásszerkezetet módosító s az agy fejlődését károsan érintő hatásait megvizsgáljuk. A nyilvánvaló kérdésre tehát nehezen adható megnyugtató válasz – de kétségtelen, hogy a hosszabb ideig tartó szeparáció súlyosabb következményekkel jár…