Tíz évvel ezelőtt aligha születhetett volna cikk az internetes zaklatásról, hiszen ez a jelenség akkoriban még szinte egyáltalán nem létezett. Az iskolai keményfiúk (és lányok) mindaddig személyesen félemlítették meg kiszolgáltatottá vált társaikat. Az informatikai forradalom azonban új eszközt adott e kemény mag kezébe.Ennek destruktív, ám jellegzetes példája a cyberbullying.
Az Erő megszállottja
A cyberbullying egyik legelső, széles körben ismertté vált példája a kanadai Ghyslain Raza esete. Ghyslain – akit az utókor mindörökre csak „Star Wars Kid”-ként fog emlegetni – 2002-ben filmet készített magáról, ahogy egy partvisnyéllel hadonászva utánozza a Csillagok háborúja jedi lovagjait. A 15 éves, túlsúlyos srác abszurd mozdulataival kétségkívül szórakoztató látványt nyújtott. Így gondolták ezt osztálytársai is, akik a videót megtalálták és feltették az internetre, nem sejtve, hogy tettük milyen nem várt népszerűséget hoz higanymozgású társuk számára. Néhány nap után ugyanis azt vették észre, hogy milliók töltötték le a kiszivárogtatott felvételt. A Star Wars Kölyök pillanatok alatt „netes mémmé” – azaz az emberek tudatába kiirthatatlanul befészkelődő “kultúra-génné” – vált. 2004-ben még egy honlap is készült, ahová a videó eredeti és kreatív módon megszerkesztett változatai kerültek fel. Az oldalt 900 millióan keresték fel két év alatt. Ha szándékosan történik mindez, alighanem a világ egyik legsikeresebb reklámkampányáról beszélnénk, így azonban az egyébként is önértékelési problémákkal küzdő Ghyslain megaláztatásként élte meg, s miatta többször kellett iskolát váltania, végül pszichiátriai segítségre szorult.
Ismétlődő agresszió
A Star Wars Kölyök története jó példa arra, hogy mit is jelent az elektronikus zaklatás. A cyberbullying olyan szándékosan elkövetett, többször megismételt ártalmas cselekedet, amit elektronikus kommunikációs eszközök közvetítenek. A zaklatás történhet emailben, mobiltelefonon, online felületeken, mint például honlapokon, blogokban, netes játékokban, közösségi oldalakon, stb. Az agresszió rendkívül változatos formákban nyilvánulhat meg: a fenyegető emailektől az identitásrabláson át a kiközösítésig vagy rosszindulatú pletyka terjesztéséig bármilyen formát ölthet, vagy – mint az előbb tárgyalt esetben – olyan információ közzétételét is ide értjük, amit az áldozat maga nem szeretne senkivel sem megosztani.