Mindannyiunk előtt ismert, hogy amióta iskola van, azóta mindig is volt tehetségfejlesztés, tehetségnevelés. Nemcsak évtizedekre, de évszázadokra nyúlnak vissza a magyar iskolák tehetséggondozásának eredményei. Ugyanakkor az is tény, hogy az utóbbi két évtizedben – mind itthon, mind külföldön – egyre gyakrabban került a kutatások középpontjába ez a kérdéskör. A vizsgálatok, tapasztalatok alapján kirajzolódtak az iskolai tehetséggondozás azon kritikus pontjai is, amelyek alapján az eddiginél is sikeresebb tevékenység feltételeiként a hagyományostól eltérő követelmények fogalmazódnak meg. Sok olyan terület van, amelyeken az eddigiektől eltérő pszichológiai, pedagógiai alapokon lehet hatékony az iskolai tehetséggondozás - közülük itt most csak néhány fontosat emelünk ki: a tehetség keresésének, azonosításának szükségessége; a programok komplexitásának követelményei; a szervezeti keretek bővítésének igénye; a pedagógus és más szakemberek változó szerepe a programokban; az iskola és család intenzív együttműködésének fontossága. Vázlatosan szemügyre véve ezen kérdésköröket, kiemelhetők azok a sarokpontok, amelyek támpontul szolgálhatnak a gyakorlati tehetségfejlesztő munka eddigieknél is hatékonyabbá tételéhez iskolai keretek között.
A tehetséget keresni kell!
Hosszú időn keresztül az a nézet volt domináns, hogy „a tehetség utat tör magának”, csak hagyni kell kibontakozni... Ezt ma már minden kutató, hozzáértő gyakorlati szakember téveszmének tartja, s csak arra jó, hogy letegyük a saját vállunkról a felelősséget, s áthárítsuk a „tehetségígéretekre”, megengedve azt a következtetést is: „ha nem tört utat magának, minden bizonnyal nem is volt eléggé tehetséges a diák”. Ma már világszerte egyértelműen megfogalmazódik az a követelmény, amit Czeizel professzor már évekkel ezelőtt meghirdetett: „A tehetséget keresni kell”! Sokan az iskolai tehetséggondozó munka legkritikusabb pontjának tartják ezt a területet. Nem véletlenül, hiszen ha nem találjuk meg az igazi tehetségeket, a leggondosabban összeállított a program sem lehet hatékony. Másrészt azért is kritikus elem ez, mert ugyanakkor nagyon nehéz korrekt módon azonosítani a tehetséget.
Az iskolák többsége próbál kapaszkodókat keresni a tehetségesek azonosításához. Ezek a támpontok azonban elsősorban a pedagógusoknak a gyerekekre vonatkozó, nemritkán felszínes ismereteiből fogalmazódnak meg, s többnyire általános szempontokat jelölnek meg. Ilyen lehet például, hogy „jól dolgozik a gyerek”, „motivált a tanuló”, „a szülők aktívak az iskolai életben” stb. Ezek utalhatnak ugyan a gyerek tehetségére, de csak ezek figyelembevételével többnyire inadekvát azonosítási szempontok alapján válogatják be a gyerekeket a tehetség-programokba - az azonosítás nem a gyerek által felmutatott kognitív és egyéb jellemzőket célozza meg, inkább az iskola és a tanár által megfogalmazott elvárások teljesítését. Az ilyen típusú azonosítás jóindulatú ugyan, de gyakran pontatlan, elfogult, s nem is hatékony. Még veszélyes is lehet, ha ennek következtében nem azok kerülnek be a tehetség-programokba, akiknek ott a helyük, így a tehetséges gyerekek el is kallódhatnak.