Patás angyalok – a lovasterápia világa
A médiában gyre gyakrabban bukkannak fel gyógyító lovakról, lovasterápiás helyekről és programokról szóló hírek. Tudomány ez, vagy csak néhány jó szándékú lovasember igyekszik segíteni a rászorulókon? Mindenkinek vannak tapasztalatai arról, milyen sokrétű élményt tudnak nekünk nyújtani az állatok. Mit mond a pszichológia egy olyan összetett jelenségről, amit lovasterápia néven foglalhatunk össze?
Tehát: mi is az a lovasterápia?
Egy kis történelem…
A ló története nagyon régi időkre nyúlik vissza, de a legfontosabb mérföldkő a ló háziasítása volt. Azt hihetnénk, hogy a háziasítás csak az emberen múlt: az ember úgy döntött, hogy szüksége van a lóra, befogtak egyet, majd valaki, aki elég bátor volt, ráült – és azóta ez a természetes. Az igazság azonban ennél sokkal árnyaltabb és sokrétűbb. A Földön 4000 emlősfaj él, és ebből 12 lett háziasított. Ennél persze sokkal többet próbáltak domesztikálni, kevés sikerrel: az egyiptomiak próbálkoztak antilop, hiéna és a kőszáli kecske háziasításával, de mégis, nagyon kevés „kiválasztott” faj maradt meg az ember mellett.
Környezeti, éghajlati és földrajzi viszonyok szerencsés konstellációja s a ló hosszú „előadaptációs” folyamata tette lehetővé a háziasítást és a ló-ember közös evolúcióját.
A ló háziasítása i.e. 6000 körül kezdődött a Fekete-tengertől északra fekvő Dereivka (Ukrajna) vidékén. A mai ló (Equus cabballus) létezése „sikertörténet”, hiszen a kipusztulás széléről jutott el a mai megközelítőleg 60 milliós populációig.
Bátor ember volt, aki elsőnek megülte a lovat: ezzel egy olyan partnerre tett szert az emberiség, aki lehetővé tette a gyors helyváltoztatást, ezáltal a civilizációk terjeszkedését. A kerék feltalálásával pedig csak még gyorsabbá válhatott ez a folyamat. I.e. 2000 környékén a ló vontatta gyors harci szekerek a legfélelmetesebb harci eszközök, az egyiptomi fáraók hihetetlen hatalmának pedig fontos szimbólumai voltak a lovak vontatta szekerek. Az új uralkodó beiktatásának elengedhetetlen része volt a „kocsikázás” az ujjongó tömeg előtt.
Az „antikvitás örök és látens antropomorfizmusa” – gondoljunk csak az Iliász két érzelgős és bölcs lovára, Baliosra és Xanthosra – a lovat még inkább a hatalom és a gazdagság jelképévé tette, ami annyiban ártott a lónak, hogy az ember egyre kevésbé volt képes őt állatként, vagyis természetes valójában látni. A középkorban a lovon ülő király, herceg, lovag volt a gazdagság és a hatalom szimbóluma. Cortez spanyol konkvisztádor tizenhat, Kolumbusz Kristóf harminchat lovat vitt magával az Újvilágba: a mai Amerikában élő lovak őseit. Jól példázza a lovak helyzetét az alábbi Erzsébet-kori mondás is: „Anglia a nők paradicsoma, a férfiak tisztítótüze és a lovak pokla”. A lovak katonai pályafutására az első világháború tett véres pontot: egyetlen napon mintegy 6000 ló veszett oda a harcmezőn. A lovak „isteni” magasságba emelkedtek: ez is bizonyíték arra, hogy milyen erős érzelmeket képes a ló az emberből kiváltani , sokszor a saját vesztére: a lóáldozatok nagyon sok állat életébe kerültek – az i.e. ötödik században egy kínai uralkodó temetésekor például 600 állatot öltek le.