Ferenczi Sándor és a popzene
Egy korábbi tanulmány
Néhány éve azért kutakodtam az interneten, hogy használható tanulmányokat találjak József Attila költészete és a pszichoanalízis kapcsolatáról. Akkor futottam bele Kassai György írásába, mely a Thalassa folyóiratban jelent meg 2000-ben. Akkoriban még keveset tudtam a pszichoanalízisről, ezért újdonságként hatott rám, hogy Kassai egy magyar pszichoanalitikus, a számomra akkor még ismeretlen Ferenczi Sándor hatását elemezte József Attila életművében. Kassai a közismerten szerény és alázatos Ferenczi stílusában nem tényeket közöl, csupán hipotézist fogalmaz meg. „Gyakran találkozunk olyan megjegyzésekkel, gondolatokkal, ötletekkel, amelyek határozottan Ferenczire emlékeztetnek.” (Kassai, 2000) Szerzőnk ehelyütt megemlíti, hogy József Attila valóban olvashatta a budapesti pszichoanalitikus iskola alapítójának munkáit. Erre – teszem hozzá – az is következtetni enged, hogy még a Nyugat hasábjain is olvashattak Ferenczi-írásokat.. Elmondhatjuk hát, hogy a századelőn a magaskultúra részét képezte a korszerű pszichoanalízis, művelői pedig koruk ismert és elismert szerzői voltak. Mint azt látjuk, saját munkáik és a művészetre gyakorolt hatásuk is ismertté tette őket. Ferenczi cizellált, irodalmi stílusa valóban egy irodalmi lap hasábjaiért kiálthatott akkoriban.
Traumatan
Kassai tanulmányában többek között a Ferenczi által kidolgozott traumatan értelmezését véli felfedezni József Attila költészetében. A traumateóriát a Katasztrófák a nemi működés fejlődésében című munkájában fejtette ki, amelyet közel kilenc évnyi halogatás után mert csak közreadni. A könyv onto- és filogenetikai magyarázattal szolgál a közösülés és a megtermékenyítés értelmét, illetve annak célját illetően: a közösülés során az Én megkísérel visszakerülni az anyaméhbe. Ezt háromféleképpen igyekszik elérni: hallucinatorikusan, az álomhoz hasonlóan; a pénisszel azonosulva szimbolikusan, illetve az ondó által reálisan. Ferenczi álláspontja szerint a közösülés, a megtermékenyítés és a születés szimbólumai filogenetikus emlékeket képviselnek. (Linczényi, 1982) Ferenczi ezt így fogalmazta meg: „A magasabb rendű emlősök anyaméhben való létezése csak ismétlődése volna a halidőkből való létezési formának, és a születés nem volna egyéb, mint egyéni rekapitulációja annak a nagy katasztrófának, mely annyi állatot és bizonyára a mi állati őseinket is a tengerek kiszáradásakor a szárazföldi élethez való alkalmazkodásra kényszerítette, elsősorban arra, hogy a kopoltyúkkal való légzésről lemondjanak, és a levegővel való légzésre alkalmas szerveket fejlesszenek.” (Ferenczi, 1928, 1997) Ezeket hívja Ferenczi nagy filogenetikus katasztrófáknak: a szerves élet keletkezése az ivarsejtek érésével, az egysejtűek létrejötte az érett ivarsejt ivarmirigyből való keletkezésével, a nemi szaporodás kezdete a megtermékenyítéssel korrelál. A tengerben való fajfejlődésnek az embrió anyaméhben való fejlődése felel meg. (Linczényi, 1982) Az orgazmusban nem csak az intrauterin (azaz méhen belüli) nyugalmat fedezi fel, hanem az élet előtti nyugalmat is.